A vezetők esznek utolsónak

Polgári, konzervatív útkeresés

Miért épít a Kormány stadionokat kórházak helyett?

2019. november 19. 06:55 - A vezetők esznek utolsónak

A címben szereplő kérdést nem számokérésnek szántam. A demagógián túllépve ha megvizsgáljuk a számokat, a politika logikáját és a személyes indíttatásokat, akkor máris érthetővé válhat minden.

puskás ferenc stadion aréna

Az ellenzék egyik kedvenc témája az egészségügy és az oktatás finanszírozásának kérdése. A demagógia lólába akkor látszik ki a szoknya alól, ha valaki nagy ritkán belekérdez, hogy na jó, de mennyivel kellene többet költeni és pontosan mire. Ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy az ellenzéki pártoknak halvány fogalma nincs, hogy mit kellene kezdeni ezzel a két alrendszerrel. De, és ezt nagyon fontos látni, ennek ellenére is gond van, mind az egészségüggyel és az oktatással és valóban mindkét terület alulfinanszírozott. A pártok helyett máshol kell keresni a választ. Az Új Egyenlőség számításai szerint durván 5800 Milliárd Ft hiányzik évente az oktatásból, az egészségügyből és az tömegközlekedésből. (Ha érdekel, hogy ez hogy jön össze, akkor olvasd el ezt a korábbi bejegyzésemet.)

Stadionokra és versenysportra 2010 és 2018 között nagyjából 1500 milliárd Ft-ot költött a kormány, ez évi átlag 160-170 milliárdra jön ki. Vessük össze a két számot:

5800 milliárd Ft – 170 milliárd Ft

Elég egyértelműen látszik, hogy aki a stadionokra költött pénzből akarja megoldani az oktatás, egészségügy és még a tömegközlekedés problémáit, az csúnyán elszámolta magát. Amikor ezzel kampányol az ellenzék, akkor

  • vagy fogalma nincs mit szeretne csinálni, és az mennyibe kerül,
  • vagy vannak tervei, de nem készültek hozzá számítások,
  • esetleg mind a célokkal és a költségekkel, valamint a sportra költött források mértékével tisztában van, de inkább egy jól eladható politikai terméket gyárt. Nevezzük nevén, demagógia.

Mindez azért káros, mert elülteti az emberekben azt a gondolatot, hogy a problémák egyetlen forrása az, hogy Orbán Viktor stadionokat épít. Így a megoldás is egyszerű, le kell váltani Orbán Viktort – természetesen rájuk – így minden megoldódik. Pedig ugyanazokkal a problémákkal találná szembe magát bármelyik baloldali jelölt.  

De miért nem költjük stadionok pénzért a kórházakra, még ha kevés is?

Logikus kérdés, de a politika nem így működik. Látható, hogy 170 milliárd Ft nem elég a rendszer rendbetételéhez, csak toldozásra-foltozásra. Így maximum szigetszerűen lehetne eredményeket elérni, de maga a rendszer és a közészlelés nem változna. Ráadásul a mai politikai kultúrában hiába újítana fel a kormánypárt 10 iskolát, ha az ellenzék a maradék 100 állapotával kampányolna.

Ha ekkora a hiány, miért nem teremti elő a Kormány a forrásokat?

Ezt a pénzt csak adókból lehetne előteremteni, vagyis adót kellene emelni. A fogyasztást terhelő adókat már nem nagyon lehet tovább emelni. Vissza lehete vezetni a progresszív adórendszert, de ez hatalmas elvonást jelentene elsősorban a középosztálynak. A felső osztály könnyedén eldugja a bevételeit az állam elől, így a könnyen és stabilan megsarcolható középosztály maradna forrásként. De képzeljük el a hatását annak, ha egy 500 000 Ft-or nettó keresetű polgártól még 100-150 000 Ft-ot vonnánk el úgy, hogy már most is a bruttó bevételeinek fele adóként elvándorol tőle. Aki hisz a polgárság megerősítésében, annak ez szembe menne a programjával, aki nem hisz benne, az pedig megérti, hogy ez politikai öngyilkosság.

Megadóztathatnánk még a gazdaságot is, de a jelenlegi politika épp a gazdaság megerősítésében látja a felzárkózás kulcsát, ami valljuk be nem annyira vad ötlet. A gazdaság adóterheinek emelése épp a versenyképességünket rontaná, ami senkinek sem az érdeke. És meg is érkeztünk a patthelyzethez.

Miért nem beszél senki ezekről nyíltan?

Nagyon egyszerű. Politikailag nem kifizetődő. A politikát szavazatokra játszák, és jelenleg a nyílt és őszinte beszédet senki sem értékeli, nem lehet velük választást nyerni.

Miért éppen stadionokat építünk a kevés szabad forrásból?

Igaz, hogy a foci Orbán Viktor kedvenc sportja, de ez önmagában kevés magyarázat lenne.

A Puskás Aréna megnyitója körüli hatalmas lelkesedés elég erőteljesen mutatja, hogy milyen sok embernek érték a foci és érték egy hatalmas és impozáns stadion. Az emberek szeretnek büszkék lenni önmagukra és a társadalom jelentős része ennek kapcsán az lehet. Önmaga az épület valóban szép és modern, ezt kár lenne tagadni, alkalmas arra, hogy legalább itt, ebben az ügyben úgy érezhessük végre a helyére került minden.

 Van egy sokak szívügyeként élő „társadalmi alrendszerünk”, a foci, ami szintén le volt pusztulva, csak éppen erre elegendő az évi 170 milliárd. Nem javítgatásra gondolok, hanem teljes rendbetételre. Végül is egy mondatban megválaszolható az eredeti kérdés: a rendelkezésre álló szabad forrásunk az oktatás, egészségügy és infrastruktúra rendbetételére elenyészően kevés, a fociéra épp elég. 

És ez még mindig csak a politika érzelmi szintje. Ugyanis a stadionépítéseknek, sőt tágítsuk a kört, a nagy állami beruházásoknak a keynesiánus közgazdászok szerint gazdaságélénkítő hatása van. Akárhogy is, európai összehasonlításban magasan tudjuk tartani a GDP növekedést. 

 De még mindig nincs válasz arra, hogy mit kezdjünk az egészségüggyel, az oktatással és az infrastruktúránkkal. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://avezetokesznekutolsonak.blog.hu/api/trackback/id/tr9715311200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása