Azt hiszem a kurdok függetlenségi ügye eléggé egy állaspontra hozta a magyarok jelentős részét. Még akkor is igaz lehet ez az állítás, ha igazodási kényszerből egyesek a kurdokkal szembeni ellenszenvet próbálnak magukra erőltetni. (Kiderült hirtelen ugye, hogy kommunisták!)

Adott egy nemzet, amelynek az I. világháború utáni osztozkodásban nem jutott ország. Járni járt, csak végül nem jutott. Abban a háborút lezáró folyamatban történt mindez, amelyben Magyarországnak bár jutott ország, de jóval kisebb, mint az előző, és közel sem olyan, ami etnikai szempontok alapján indokolható lett volna. Az igazságtalanság az igazságtalanság, érezzük a párhuzamot.  Ráadásul a kurdok legnagyobb elnyomói azok a törökök, akik olyan pusztítást okoztak magyar államiságnak, amiből sosem tudott felállni, és egyenes út vezetett Mohácstól Trianonig. Talán ezért is mindig együtt érzünk az elnyomottakkal, a kisemmizettekkel, a megcsonkítottakkal és az üldözöttekkel. Ráadásul a kurdok azok a hősök, akik először voltak képesek megállítani az ISIS-t és az felszámolásában is jelentős szerepet vállaltak. A gonosz Egyesült Államok most cserbenhagyja őket, mint ahogy velünk is tették 56-ban.

Nem tagadom, én is ezt érzem. Nem tölt el semmilyen pozitív érzéssel Erdogan látogatása, nem jó török zászlót látni a Váron. De ott van a „másrészről” kérdése. Csak akkor javaslom a cikk tovább olvasását, ha az olvasó hajlandó kimozdulni a jobb- vagy baloldal narratívájából, sőt kis időre felülemelkedni az érzelem vezérelt gondolkodáson.  

Geopolitika

A geopolitika a földrajz, a politikatudomány és a történelem határterületein mozgó tudományág. Nagyon leegyszerűsítve a geopolitika abból indul ki, hogy a földrajzi elhelyezkedés és a földrajzi adottságok lényegesen befolyásolják, formálják az egyes államok politikáját és történelmét. Gondoljunk csak bele, mennyit számít, hogy egy adott országnak milyen a klímája, mekkora az édesvíz készlete, milyen ásványi erőforrásokkal rendelkezik, van-e kikötője, hajózható folyója és nem utolsó sorban mennyire védhetőek a határai. Ez utóbbi szempont hihetetlen mértékben befolyásolja az országok stratégiáit, hiszen gondoljunk csak bele, nem mindegy, hogy a határaink síkságon fekszenek, ahol nagy hadseregek is könnyűszerrel mozoghatnak, vagy áthatolhatatlan hegyláncon húzódik, ahol elég néhány jól védhető szorosra koncentrálni. A földrajzi adottságok mellett szintén meghatározó, hogy milyen országok veszik körbe az adott államot és milyen nagyhatalmak vannak a közelében. Így az országok a geopolitikai szempontok mentén jól definiálható, de hivatalosan nagyon ritkán kimondott stratégiák mentén működnek. Ha azonosítjuk ezeket a stratégiákat, akkor nemcsak a cselekedeteiket értjük meg, hanem a jövőbeli lépéseik is megjósolhatók.

Erre az elméletre épül fel George Friedman "A következő száz év" című könyve, aminek az elolvasását erőst ajánlom. Főleg akkor, ha valaki szeretné megérteni a mai magyar külpolitikát. (Példaként Oroszország biztonsági stratégiája nyugaton a nagy távolságok jelentette mélységi védekezés, délen a Kaukázus gerincének védhetőségén alapszik. Emellett egyetlen mély és meleg tengeri kikötője van a Krímben. Ezek miatt sosem fogja megengedni, hogy Ukrajna és Belorusszia területei, valamint a Kaukázustól északra lévő területek idegen szövetségi rendszerbe integrálódjanak. Ugyanezen okok mentén a Krímet is biztosítania kell valahogy. Előre látható volt mind a grúziai, mind az ukrajnai háború.)  Biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor olvas könyveket, mégpedig olyan fontos könyveket, mint ez is, amelyeket felhasznál a politikája kialakításakor. Szomorúan tapasztalom, hogy ezzel szinte egyedül van a mai meghatározó politikusok között, ami nem Orbán Viktorról mond el sokat, hanem a többiekről.

A geopolitikának van néhány íratlan szabálya:

• Az államoknak nincsenek örök ellenségei és örök barátai, hanem érdekei vannak.
• Az országok érdekeinek megértése teszi érthetővé a világot
• A érdekek megértése és a történelem ismerete előre jelezhetővé teszi a világ eseményeit
• A történelemnek nincs vége
• Ami megtörténhet, bármennyire hihetetlen is, előbb-utóbb be fog következni.

Nézzük dióhéjban, mit mond Friedman a következő évtizedekről. Előrejelzése szerint a jelenlegi erősödés látszata ellenére Oroszország és Kína hanyatlásnak indul. Ezt követően jelentős regionális hatalommá nő Japán, Törökország és Lengyelország. Az EU szét fog esni, Franciaország és Németország bár tényező marad jelentősen csökkeni fog jelenlegi ereje. Az USA viszont továbbra is a legnagyobb katonai erő és az egyetlen világhatalom marad. A regionális hatalmak érdekei miatt 2050 környékén elkerülhetetlennek látja a háborút, amely többek között Lengyelország és szövetségesei valamint Törökország és szövetségesei között fog zajlani. (Ez így leírva elég vad fantáziálásnak hathat, akit a részletek és az okok érdekelnek, olvassa el a könyvet.)

Mi Magyarország érdeke és stratégiája? Egy előadásán Friedman maga mondta, hogy ne legyenek illúzióink. Magyarország jelenlegi formájában védhetetlen. Ha a Kárpátok még a miénk lenne, lenne miről beszélnünk, de így nincs. Ezért hazánknak két fő stratégiai célja lehet:

1, Elkerülni, hogy a környékünkön háború törjön ki.

Nehéz elképzelni olyan kelet-nyugat vagy észak-dél konfliktust, amelyben ne lennénk ütközőállam és felvonulási terület. Egyszerűen nem tudnánk kimaradni a háborúból, amelyben csak veszíthetünk.

2,  Elkerülni, hogy határvidékre kerüljünk.

 A periféria határállamai mindig a legelőnytelen helyzetben vannak. Ezért az érdekünk az, hogy a katonai vagy gazdasági szövetségi rendszerek határai ne a mi határainkkal essenek egybe. Ne kerüljünk bármilyen törésvonalra.

Jelen pillanatban egy nagyhatalom létezik az Egyesült Államok személyében és két regionális nagyhatalom Oroszország és Kína. Az EU bár GDP és lakosság alapján lepipálhatná az USA-t, gyengeségének legbiztosabb jele, hogy erre nyomokban sem képes, inkább Európa beteg emberének szerepében tetszeleg. Friedman szerint az EU szétesik, Lengyelország és Törökország felemelkedik. Nézzünk rá ehhez képest Magyarország külpolitikájára. A Kormány erős kritikákat fogalmaz meg az EU-val szemben és hajlandó rendszeresen konfliktusokat vállalni vele. Egyensúlyozva próbál jó kapcsolatokat fenntartani az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal. Kitűnő kapcsolatot épített fel Lengyelországgal és láthatóan hasonlóra törekszik Törökországgal. Azt is mondhatnánk, hogy Magyarország vélelmezhetően a Friedman által felvázolt érdekek mentén építkezik. Ez egy törékeny és veszélyes hinta politikának is tűnhet, de az biztos, hogy régen láttunk ilyen pragmatista és stratégiai alapú diplomáciát a Kormányunktól.

A kurd kérdés ebben a geopolitikai kontextusban

Bár érzelmileg minden a kurdok támogatása mellett szól, a magyar állam mégsem így cselekszik. Az ellenszenvesebb felet, a törököket „választottuk”. Mindez csak érzelmi oldalról közelítve érthetetlen, geopolitikai szempontól – bármilyen fájó is belátni – nagyon is logikus lépés. Egyszerűen az érdekeinek jobban megfelel a biztosan felemelkedő középhatalom Törökországgal jobb kapcsolatokat kiépíteni, mint kiállni a kurdok mellett, akik valószínűleg továbbra is képtelenek lesznek kiharcolni az önálló államiságukat, így erő szempontjából jelentéktelenek maradnak.

Legyünk őszinték, támogatásunk egyébként is teljesen lényegtelen. Kirakhatja bárki a kurd zászlót az ablakába, az egy golyót se térít el. A háborút fegyverekkel vívják. Itt csak annak van hatása, aki katonákat tud bevetni vagy fegyvereket tud adni. Mi egyikre sem vagyunk képesek. Még egy Leopárdokkal megerősített Honvédség is túl kicsi lenne ilyen szerepvállalásra. Vagyis a teljesen értéktelen morális támogatásunkon kívül más nem áll rendelkezésünkre, ebből azonban semmilyen hasznunk nem számítana. Ellenben, ha a térségben egyedüliként megértően viszonyulunk Törökországhoz és nem ítéljük el az offenzíváját - amit mindenképp végrehajt – azzal tovább építjük a jó kapcsolatot egy olyan felemelkedő regionális hatalommal, amelynek jövőben lehetséges érdekszféráján kívül esünk. Szomorú így rátekinteni a mérleg két serpenyőjére, de egyértelmű, hogy merre billen.

Az egyetlen szereplő aki itt aktívan beléphetne a konfliktusba az az EU lenne. Amennyiben nem csak üzletelni akarna, hanem valódi hatalmi központként rendelkezne hadsereggel, akkor képes lenne beavatkozni a perifériáján, így érvényesíteni a biztonsági és gazdasági érdekeit. Tehát még egyszer, az EU GDP és lakosságszám alapján erősebb lehetne, mint az USA. Mégis béna kacsaként sodródik az eseményekkel és tehetetlenül szemléli mi folyik a határain, amelyeket képtelen ellenőrizni. Tekintsünk vissza hány konfliktust volt képtelen megoldani „Európa” az elmúlt évtizedekben. A teljesség igény nélkül: Délszláv háborúk, Koszovói háború, Líbiai polgárháború, Ukrán válság, Krím annektálása, stb. Ahol mégis megpróbált beavatkozni, csak több kárt okozott.

Bár némileg tartok a reakcióktól, mégis leírom, Orbán Viktor itthon régen nem látott pragmatista, okos és érzelemmentes külpolitikát folytat. Olyat, amely sikeressé tette olyan hozzánk hasonló kis államok múltját, mint Csehország vagy Románia. De akkor miért érzi a magyar polgár mégis rosszul magát és áll ökölbeszorított kézzel a zsebében, miközben várja, hogy végre elmenjen már Erdogan konvoja és megszűnjön az útlezárás?

Talán azért, mert a mai magyar politika hagyományosan és erősen az érzelmekre épít. Ezen hagyományokat ma mindkét oldal a napi politikai haszonszerzés céljából szélsőségekbe hajlóan tovább gerjeszti. Ez messzemenőkig szemben áll az érdekalapú pragmatista politikával. Nem tudom, ki várhatja el az emberektől, hogy a politikában felváltva legyen a tények tiszteletét elpusztítóan érzelmi alapú majd másnap rideg pragmatista. Talán ezért próbálják érzelmi alapon elfogadtatni a pragmatikus diplomáciai lépéseket és így lesznek a hős kurdokból hirtelen ködevő kommunisták.

Nem a pragmatizmussal van az igazi baj, hanem az érzelmi alapú politizálásba hergeléssel, amit a pártjaink már három évtizede folytatnak. Dönteni kellene végre melyiket gyakoroljuk! Én az előbbi mentén tenném le a voksomat, jelezve, hogy ez a magam esetében is sok morális vívódással járna. Ez azonban szakítást jelentene a jelenlegi politikai kultúrával, amit kezdhetnénk talán egy nyílt társadalmi vitával a magyar geopolitikát illetően.