A mintaszerű célközönsége vagyok egy polgári konzervatív hetilapnak. A mai napig a kedvenc újságom az Utolsó Figyelmeztetés, őrzöm is még minden megvásárolt példányát. Ez a lap a kétezres évek igazi polgári undergroundja volt, vicces, bátor, szemtelen, de tartalmas és kérlelhetetlen számon kérője a konzervatív polgári értékeknek, ha kellett a saját oldallal szemben is! Mindezt képes volt naftalinszagtól mentesen, állati vagányan előadni. Mindig is motoszkált bennem egy olyan érzés, hogy a Heti Válasz a hosszúhajú, Nirvana pólós, lázadó jobbos UFI megkomolyodott felnőtt énje. Emlékszem milyen élvezettel olvastam a metró peronján, mert hittem, hogy az újság címe egy erős üzenet azoknak a balliberálisoknak, akik esetleg mellettem állnak. Nem tudtam még ekkor, hogy a névválasztásnak ehhez semmi köze nem volt.

Az UFI később Reakcióvá alakult át, ami egyre gyengülő utóérzését adta az eredeti lapnak, majd Mandiner néven szenderült internetes csipkerózsa álmába, amelyből most csókolja fel ez élő printlapok közé a KESMA. Kérdés, hogy a szőke herceg szeme előtt egy független, önmagát megvalósító nő képe lebeg, vagy a konyhába akarja száműzni Csipkerózsikát hogy csülkös pacalt főzzön neki.

Be kell, hogy valljam, nem vagyok naiv a KESMA szándékait illetően, már régóta törekszik, hogy a Heti Válasz kinyírásával megszűnésével keletkezett média rést próbálja betömni. A Figyelővel tett kísérlet rávilágít, hogy mit gondol a Fidesz ma a róla leszakadó jobboldali értelmiségről. De mintha megértették volna, hogy ezt a réteget egyszerűen nem tudja átszoktatni a primitív kommunikációra. A Figyelő csúnya bukás volt.

Az újság szépen szerkesztett, igényes megjelenésű. Szinte felüdülés olvasni, főleg ha tudjuk, hogy egy kormánypárti lapot tartunk a kezünkben. Nyoma sincs benne sorosozásnak és migránsozásnak, tényleg intellektuális futamokkal kívánja alátámasztani a Kormány politikáját. A cikkek jól megírtak, még érdekesek is. Kellemes olvasni, de épp ez a kellemesség okozza a hiányérzetet. Ha újra átfutjuk, akkor érezhető benne a biztonsági játék. Konfliktuskerülő belföldi témák, már-már habkönnyű cikkek Böjte Csabával és Giu Angélával. Belekérdezősnek látszó interjú Balog Zoltánnal, akit azért hagynak, hogy egy könnyű magyarázattal lezárja a témákat.  

Ha kinyitjuk a Mandinert és elolvassuk a tartalomjegyzéket, a címeket akár az értelmiségnek szánt üzenetként is értelmezhetjük: A kritikátlan támogatás nem tesz jót a kormányzásnak; A normalitás szigete akarunk maradni; Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség; A rendszerváltás második felvonása; Egy konzervatívnak a hazája az első, Jó reggelt, ez már a polgárosodás?

A legnagyobb erénye a lapnak, hogy a mindent eluraló 1 bites üzenetekkel dolgozó propaganda tengerben az értelmiség nyelvezetén és stílusában íródott. Ezért külön felüdülés olvasni. Igaz, a Mandiner csapatától nem is volt más várható, a Fideszről még le nem tört konzervatívok utolsó védcsapatai ők. Ugyanakkor fájóan hiányoznak belőle a valóban fontos témák, a kemény kérdések és a szembenézés. Ezt az érzést nagyítja fel a rendszeres hivatkozás az Utolsó Figyelmeztetésre. A két lap közötti kontraszt nagyon éles, épp a humor, a szemtelenség, a bátorság és a kérlelhetetlenség hiányzik belőle. Oli bácsi nem mondja meg a frankót, nincs doromboló cicus díj se, de marad az igényesség, a kultúra és a tartalom. A beígért kritikai attitűdöt pedig úgy kell dekódolni Rajcsányi kolléga tárcájának utolsó bekezdéseinek virágnyelvezetéből. Persze lehet, hogy a határokat feszegetik éppen, csak nagyon szűk határokon belül tapogatódznak.      

Polgári és konzervatív, hirdeti magáról a Mandiner. Kérdés, hogy lehet-e egy újság ma úgy polgári és konzervatív, hogy nem kéri számon a polgári és konzervatív értékeket?

Mert talán sokakat feszít a kérdés, hogy miért cseréltük fel a nyugati orientációt a ruszofíliára, mikor és miért adtuk fel a korrupció elleni harcot (gyönyörű eufemizmus), miért választottuk a centralizációt a kereszténydemokrata szubszidiaritás helyett, a state capture problémát miért market capture megoldással orvosoltuk? Még adósok a válasszal, hogy hová tartunk, mi a stratégiai terve az országnak? Nem tudjuk, hogy miért szűntek meg a viták, a párbeszéd, sőt a közösségvállalás az értelmiséggel? Egyszóval mindazon kérdések, amelyek feltételéért a Heti Választ kegyetlenül beszántották.

Mégis, maga a lap ilyen formában való megszületését mindek kell értelmezni, milyen politikai üzenetet hordoz? Talán újra indítja a Fidesz a párbeszédet az értelmiséggel? Változik a korábbi álláspont, miszerint a jobboldali értelmiség letörése elfogadható veszteség, sőt felszabadulás a fintorgó fideszesek nyomása alól?

Csak egyszer követtem el azt a hibát, hogy megvettem a Figyelőt a Heti Válasz halála után, de a Mandinert biztosan megveszem jövő héten is. Egy lapszám alapján nehéz megítélni milyen újság is lesz belőle, egyelőre egy fékezett habzású Heti Válasz képe sejlik fel.