Életbe lépett a közterületen való élést tiltó törvény és hirtelen eltűntek a közterekről a hajléktalanok. Aki ellenállt letartóztatták és bíróság elé állították. Bár egy korábbi írásomban magam is támogattam, hogy tegyünk rendet a közterületeinken, és az indokaimat továbbra is fenntartom, de úgy látszik, hogy valami nagyon félremegy. A hajléktalanság felszámolásának igénye nélkül úgy látszik a közterületek megtisztítása csak embertelenségbe torkollik.

Nézem az első bírósági tárgyalást, ami mélyen felháborít. Még azt is megtagadják a vádlottól, hogy egy helyiségben tartózkodjanak vele. Ennyire embertelenül és méltatlanul akkor sem bánhatunk senkivel, ha bűnt követett el! Hajléktalannak lenni pedig nem szabadna bűnnek lennie. Nyomor igen, kiszolgáltatottság igen, ebből következhet az együttélési szabályaink semmibevétele, de ez nem vezethet az emberi mivoltuk semmibevételéhez. Nagyon nincs ez jól!

Aggasztó, hogy az eltűnt hajléktalanok nem jelentek meg az szállókon. Aggasztó, hogy az eltűnt hajléktalanokról jelenleg nem tud semmit az ellátórendszer. Aggasztó, hogy az köztereink visszakapása a hajléktalanok helyzetének romlása árán fog megvalósulni.

Közben tüntet az ellenzék. De miért is? Hogy szüntessék meg a közterületen való életvitel tiltását, vagyis minden maradjon a régiben. 30 évnyi kudarc - mert a hajléktalanság a családok és az állam, vagyis a társadalom kudarca - után képesek ismét csak annyit mondani, hogy mindenkinek legyen joga megfagyni az utcán, vagy megrohadni a saját ürülékében az aluljáróban. Az emberek tiszta környezethez való joga meg úgy általában nem érdekes. Különben is ők tehetnek róla, hát nézzék csak nap mint nap! A csúcs, amikor egy ismert színésznő, aki rendszeres szereplője volt egy közéleti állapotainkért mélyen felelős politikai árokásó műsornak, kiáll látványosan szomorú arccal egy táblával a kezében, miszerint:  “Nem város az, mi egy ember tulajdona” Tetszik érteni. Itt önmagán túlmutató dologról van szó, hiszen ez itt diktatúra! Mert tojnak ezek ám a hajléktalanokra. Megy most a nagy sajnálkozás és együttérzés, pedig épp 30 éve tart a nagy érdektelenség. Néha dobunk egy kis aprót, megnyugtatva a lelkiismeretünket, mert ugye mi jófejemberek vagyunk. De ha már itt van ez az ügy, akkor építsük tovább a narratívánkat a csúnya gonosz kormányról. Épp kapóra jött ez a helyzet! Aztán holnap majd ugyanúgy nem fogunk foglalkozni a hajléktalanokkal. Főleg, ha újra elérjük, hogy az aluljáróban rohadhassanak meg. Akkor meg ugye minden rendben lesz. 

Pedig az egész álszent hiszti és az egész kegyetlen bánásmód helyett akár meg is szüntethetnénk a hajléktalanságot. 

Képzeljük el, hogy a Kormány bejelenti, 10 éves programot hirdet a hajléktalanság teljes felszámolására. Ennek első évében az ellátásban résztvevő kormányzati és civil szervezetek részvételével akciótervet dolgoz ki, majd elkülöníti a szükséges forrásokat. Ennek keretében kellő időpontban, amikor az ellátórendszer felkészült rá, például a program harmadik évétől nem tolerálják (de nem is büntetik) tovább a közterületen élést. Persze ekkor már élhetőbbé tették a hajléktalanszállókat, kibővítették a rehabilitációs programokat, kidolgozták a hajléktalanná válás megelőzésének rendszerét, kitalálták hogyan helyezzék el a rehabilitációra alkalmatlan kiilleszkedett/idős/mentális beteg/súlyosan függő embereket. És nem utolsósorban megtörtént a társadalom érzékenyítése és tájékoztatása. Képzeljük el, hogy ezt a programot hirdetné meg a kormány. Mert hisz benne. Lehetetlen? A brit konzervatívok pontosan ezt csinálják. 

De még nincs késő, álljunk meg, és kezdjük újra! A hajléktalanság felszámolásának igénye nélkül a közterületek megtisztítása csak embertelenségbe torkollik.