"Riasztó, ami Magyarországon történik. Most azt akarja Orbán, hogy több "igazi" magyar gyermek szülessen. A politika bűzlik a '30-as évektől, és jobboldali populistaként ködösíteni kell, hogy ez a fajta politika milyen következményekkel jár arra az önállóságra nézve, amiért a nők küzdöttek."

Így reagált Annika Strandhall, svéd szociális ügyekért felelős miniszter arra, amikor pár hete Orbán Viktor bejelentette a kormány új családvédelmi programját. Nem nehéz dekódolni, hogy a svéd politikus Hitlerre és a náci Németország családpolitikájára célozhat.  Ez újabb muníciót adott egyes ellenzéki csoporotok kezébe, hogy újra elővegyék a Fidesszel kapcsolatban a fasiszta kártyát. Most tekintsünk el attól, hogy a baloldali narratíva, követve a 40-50-es évek kommunista narratíváját összemossa a nemzetiszocialista és fasiszta fogalmakat.. Valószínűsíthetjük, hogy a miniszter asszony Hitler németországának családpolitikájára célzott.

Érdekes, hogy nekem is a 30-as évek jutottak eszembe, de nem Németország, hanem Svédország vonatkozásában. Ahhoz, hogy eldönthessük kinek van igaza, meg kell vizsgálni a két ország családpolitikáját az adott időszakban. 

Svédország

Az 1920-as évekre egész Skandináviában, így Svédországban is drámaian esett a termékenységi ráta. A termékenységi arányszám a szülőképes korú nőkre vetített átlagos gyerekszám. 1900-ban Svédországban ez a mutató még 4 volt, de 1926-ra, vagyis kevesebb, mint 3 évtized alatt 2,08-ra csökkent. (A népesség fenntartásához legalább 2,1-es érték szükséges.)

Bár a számok ismertek voltak, a közvélemény hozzáállása lényegében változatlan maradt.  A változást Alva és Gunnar Myrdal (közgazdászok és szociáldemokrata politikusok, a jóléti állam egyik fő teoretikusai) 1934 végén publikált könyve a Népesedési Kérdés Krízise (Kris i Belfolkningfragen) hozta meg. A könyv a népesedési trendeket magyarázta meg és a népesség csökkenés lehetséges következményeit taglalta. Felvázolta az alacsony termékenyégi mutató lehetséges okait és megoldási javaslatokat fogalmazott meg. A könyvnek óriási hatása volt Skandináviában és az Egyesült Királyságban is.  Felhívta a figyelmet arra, hogy az alacsony születésszám miatti népességcsökkenés akadályt jelent a gazdasági növekedésben és az eltartó-eltartott arányszám romlása miatt a szociális ellátások színvonala sem lesz fenntartható. (Ugye ismerős helyzet?) Fontos kiemelni, hogy szerintük a jóléti rendszer megvalósíthatóságának és fenntartásának feltétele bizonyos méretű népesség és annak állandó, megfelelő mértékű növekedése!  Az írásuk és ezzel párhuzamosan a rendszeres rádióműsoraik nemcsak a problémát magyarázta el, hanem megoldási javaslatokat tett. Először is cáfolta kor konzervatív álláspontját, miszerint a gazdasági növekedés automatikusan meg fogja oldani a népesedési problémákat. Komoly szociális támogatórendszer bevezetését javasolták, amely ösztönzi a gyermekvállalást megfelelő társadalmi és gazdasági, munkaerőpiaci környezet kialakításával.

A mai magyar szociálpolitika jótékonyan megfeledkezik erről, de a könyv foglalkozik a „folkmaterial” kérdésével. Vagyis azzal, hogyan lehet a támogatások célzásával és akár az eugenika segítségével javítani a népesség emberanyagát. Ebből végül semmi sem valósult meg, világháború elsöpörte az eugenikát és a célzott támogatások is kikoptak később a svéd rendszerből.  (Ha a kormányzati kommunikációval foglalkozó emberek közelében olvasta volna valaki a könyvet, valószínűleg a folkmaterial kényelmetlen kérdésével vágtak volna vissza a miniszternek.)

A következő években a tervekből valóság lett és sorra születtek a kormányzati intézkedések:

• Bár 1900 óta létezett az iparban dolgozó nők számára némi szülési szabadság, ez mindössze két hetes volt fizetés és törvényi védelem nélkül. 1939-től törvény tiltotta, hogy eljegyzés vagy házasság miatt elbocsájtsák a nőket, ezt a védelmet 1946-ban kiterjesztették a várandóság időszakára is.
• 1937-ben a szüléskor járó fizetetlen szabadságot a szülés előtti és utáni 6-6 hétre hosszabbították meg. Az állami egészségügyi szolgáltatás 1947-55 közötti létrejöttéig azonban a kieső fizetésüket csak megfelelő egészségügyi biztosítással tudták pótolni.  
• 1943-ban vezették be az elvileg mindenki számára elérhető bölcsődei és óvodai ellátást, bár kezdetben nehezen működött és csak a felsőbb osztályok tudták igazán igénybe venni.
• Az 1930-as évek végén indította el a kormány a családi pótlék rendszerét, amelynek célja a gyermekvállalás ösztönzése volt. Nagy viták voltak, hogy univerzális, vagyis alanyi jogon vagy rászorultsági elven, pénzben vagy természetben járjon a támogatás. Kezdetben rászorultsági alapon ítélték oda és természetben juttatták. Így vezették be a szegény anyák támogatását 1937-ben, majd egészítették ki ezt a juttatást 1937-ben iskolai étkeztetési programmal. 1948-tól viszont mindenkinek alanyi jogon járt a családi pótlék, ha 16 éven aluli gyereket nevelt.

A ma ismert nagyvonalú svéd családtámogatási rendszer a 60-as években újabb hullámban tovább fejlesztve ezekre az ellátásokra épült fel.

Németország

Németországban a svédhez hasonló népesedési folyamatok játszódtak le. 1900-ben még 4,93 volt a termékenységi arányszám, amely ezt követően folyamatosan zuhant, míg 1927-re a reprodukciós határ alá zuhant, 1,98-as értékkel. A népesség rohamos csökkenésére a náci Németország adott válaszokat. Bár a weimari köztársaság nagyon progresszív volt a nők politikai jogait illetően, a társadalmi státuszukról való gondolkodásmód nem nagyon változott a császárság óta. II. Vilmosnak tulajdonítják a 3K, vagyis a „Kinder, Küche, Kirche” szlogent, ami elég pontosan kijelölte a nők helyét a családban. A náci kormányzat ezt erősítette fel és bár a szavazati joguktól nem, de a politikai szerepvállalás lehetőségétől megfosztotta a nőket. Az életmódjukban korlátozta őket, nem nézték jó szemel a sminkelés, a nadrágviselést, a hajfestést és a nyilvános dohányzást, a független nő egyenesen deviánsnak számított. Nem tartották előnyösnek a vékony női ideált sem, mert károsnak gondolták a termékenység és a szülés szempontjából. A tiltások mellett konkrét kormányzati intézkedéseket is hoztak a gyerekszám növelésére.

• Betiltották az abortuszt és a nagycsaládos modellt tették meg kívánatosnak.
• Létrehozták az Anyák Keresztje kitüntetést. 5. gyermekért a bronz, 6-7. gyermekért az ezüst, 8. gyermekért pedig az arany fokozat járt. 3 millió nő kapott ilyen kitüntetést.
• 1933-ban törvényt hoztak a házasság ösztönzésére. Az friss házasok 1000 birodalmi márka kölcsönt kaptak. (Számításaim szerint ennek mai értéke 4-500 000 Ft körül van) Ebből minden gyermek után elengedtek 250 márkát.
• A munkanélküliség csökkentését célzó törvény további pénzügyi ösztönzőkkel motiválta a nőket az otthonmaradásra.
• 1943-ig a nőket mentesítették a sorozás alól
• 1935-ben megalapították a Lebensborn-t, egyfajta anyaotthon hálózatot, melynek célja az árja faj nemesítése volt. Itt a nők, akár családi háttér nélkül is megfelelő ellátás mellett tudták világrahozni az állam által kívánatosnak vélt vérvonalú utódokat. Sőt, az elfoglalt országokban árjának gondolt gyermekeket is raboltak, akiket 6 éves korukig ezekben az otthonkban neveltek.  

Nem szabad elfelejteni, hogy a nácik csak az árja népesség növekedését tűzték ki célul. A pozitív ösztönzők mellett a nem árja társadalmi csoportokkal szemben számos negatív intézkedést hoztak. Ilyen volt a kényszersterilizálás, amely az értelmi és fizikai fogyatékkal élők mellett az öröklőtt betegségek hordozóit, de még a Rajnavidéki színesbőrű francia katonák félvér gyermekeit is érintette. A nem árja kisebbségektől elvették az állampolgárságot, így az állami ösztönző programokból is kizárták őket. Mint tudjuk ezzel nem elégedtek meg és a lágerek világa, a fizikai megsemmisítés várt a zsidókra, cigányokra és minden nem kívánatos csoportra. 

Mindhárom esetben az ország vezetői felismerték a népességcsökkenés veszélyét, annak kockázatait és a közbeszéd tárgyává tették a kérdést. Emellett állami intézkedésekkel kívánták növelni megszületett gyermekek számát. A három program közötti hasonlóság itt véget is ér.  

Míg a hitleri családtámogatási modell a nők otthonmaradását, vagyis korábbi egykeresős patriarchális családmodell visszaállítását célozta, addig a svéd modell célja az anyaság és a munka (karrier) összehangolása volt. A németek lelki és társadalmi nyomást gyakoroltak a nőkre, eközben a svédek olyan társadalmi és gazdasági környezetet akartak teremteni, amelyben szívesen és saját akaratukból szülnek a nők, pontosabban így vállalnak gyermeket a családok.  A svéd modell ennek megfelelően csak pozitív ösztönzőket tartalmaz. A német modell a pozitív ösztönzők mellett olyan intézkedéseket is tartalmaznak amelyek nehezen nevezhetők negatív ösztönzőnek, inkább az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények sorozatának.

A kormány 7 pontos családvédelmi tervének 4 pontja a családalapítás anyagi terheit akarja csökkenteni, 3 pontja pedig a nők munkaerőpiaci helyzetét kívánja erősíteni. Mind pozitív ösztönző támogatás és a nők számára összehangolhatóvá kívánja tenni a családot és a karriert. Minden elemében és céljában is a Fidesz terve a svéd jóléti modell alapját jelentő családtámogatási rendszerre hasonlít. Egy fontos különbség van. A kezdeti viták ellenére a svéd modell az univerzális ellátások mellett döntött, vagyis nem céloz. A hazai rendszer eddigi gyakorlata (alanyi jogon járó családi pótlék alacsony szinten tartása, támogatás jelentős része családi adókedvezményeken keresztül való juttatása) nem felvállaltan, de céloz. A dolgozó, nem a társadalom alsó harmadába tartozó családok gyermekvállalását ösztönzi elsősorban. Ezen különbség ellenére is a magyar program a svéd modell közeli rokona, miközben mentalitásában és céljait tekintve fényévekre van a náci németország modelljétől.

A miniszterelnök két évvel korábbi, az etnikai homogenitás megőrzéséről szóló nyilatkozatának összekapcsolása a bejelentéssel alkalmas lehet a svéd miniszter gondolatmenetének alátámasztására. Ez azonban amellett, hogy még a jobboldalon is vitát váltott ki, azóta egyszer sem került újra semmilyen formában.

Vagyis az a furcsa helyzet áll elő, hogy míg a kormány családpolitikája valójában klasszikus szociáldemokrata alapokon nyugszik, eközben a baloldali identitással rendelkező ellenzék a régi konzervatív narratívával válaszol.

Eredmények

Svédországban 1942-re a reprodukciós szint fölé emelkedett a termékenységi ráta és 25 éven keresztül növekedett a népesség. Később hullámzó értéket mutatott, és bár ma is Európa egyik legmagasabb értékét tudják felmutatni, ismét tartósan a reprodukciós szint alatt van. Németországban már 1938-ra sikerült 2,1 fölé tornázni az arányszámot, de 1942 után, valószínűleg a háború miatt visszaesett. A háború után ismét sikerült 1970-ig a reprodukciós szint felett tartani a mutatót, de utána bezuhant. Igaz, ez már egy másik történet.

Vagyis a családtámogatási rendszerek hatással tudnak lenni a gyerekszámra. Ezek a programok azonban láthatóan csak egy-két évtizedig fejtik ki hatásukat, utána új programra van szükség. Ennek oka lehet az is, hogy a növekedés nem csak magának a közvetlen anyagi támogatásoknak az eredménye. Szerepet játszik benne a közvélemény érzékenyítése, az emberek értékrendjének változása, a problématudat megteremtése, a társadalom depresszióból való kiemelése és a reményt adó politikai víziók léte is.