Elstartolt a Mindenki Magyarországáért Mozgalom. Sokan hónapok óta reménykedve tekintenek Márki-Zay Péterre, hogy talán ő hozza el a várva-várt változást. Én jelenleg erre nem látok esélyt.
A hódmezővásárhelyi polgármester választás mindenkinek váratlan nagy sokk volt. Az ellenzéki oldalon erősítette a reményt, hogy a Fidesz legyőzhető, a kormánypártiak pedig megrettentek. Pedig egyikre sem volt ok. Ugyanis nem egy ellenzéki összefogás jutott győzelemre, hanem egy ellenzéki pártoktól független, azok értékrendjétől távol álló jelölt győzte le kihívóját. Mindezt az ellenzék teljes távolmaradása mellett! Vagyis ha van Hódmezővásárhelynek üzenete, az az, hogy legyőzhető a Fidesz, egy merőben más ellenzékkel. Ez pedig nem tetszik az ellenzéki pártoknak, akkor se, ha nyilvánosan nem vállalják fel ezt a véleményüket.
Képzeljük el, hogy a következő négy évben az összes választáson minden településen illetve választókörzetben egy hiteles, tisztességes, de eddig ismeretlen és a pártoktól független jelölt indul egyedül a kormánypárti jelölttel szemben. A kormányt így leválthatják, igen. De ez egyet jelent az összes ellenzéki párt megsemmisülésével is. Egyrészt a pozíciók és a finanszírozásuk elvesztésével ellehetetlenülnek, másrészt a szereplési lehetőségüktől megfosztva elképzeléseiket sem tudják megosztani. (Már ha rendelkeznének ilyennel.) Ellehetetlenülnek és láthatatlanná vállnak. Érthető, hogy ennél még a tartósan ellenzéki szerep is vonzóbb az ellenzéki pártoknak, az egzisztenciájukat féltő politikusoknak.
Ha valami csoda folytán mégis véghez tudná vinni MZP a tervét az eredmény kétséges lenne. Egy halom független képviselő laza halmazát kapnánk szilárd ideológiai irányvonal és elképzelés nélkül. Ha annyi lenne a cél, hogy leváltsák Orbán Viktort ez épp elég lenne. De leváltani Orbán Viktort nem politikai program, nem társadalmi vízió. A jelenlegi ellenzéki pártok többségének pedig továbbra sincs ennél több mondanivalója. Ez a helyzet kulcsa. Nem fogja megúszni az ellenzék a pártszervezés és a politikai vízióalkotás munkáját. Előbb-utóbb valakinek el kell végeznie ezt a feladatot és integrálnia kell a baloldalt. Először a jelenlegi baloldali pártokkal szemben kell alternatívát kínálni. Amint ellenzéki oldalon megtörtént az átrendeződés, akkor lehet felvenni a kesztyűt a kormánypártokkal. Ugyanis a jelenlegi, de a 2010 előtti választási rendszerben is csak akkor van valódi verseny, ha mindkét térfélen ugyanaz a felállás. Vagy két nagy, a saját oldalát javarészt integrálni képes párt uralja a politikai palettát (1998, 2002, 2006), vagy a bal és jobboldal is töredezett, kicsi és közepes pártok halmazából áll (1990). Minden más esetben (1994, 2010, 2014, 2018) a verseny lefutott.
Ezért pótcselekvés a jelenlegi helyzet bebetonozását célzó “Összefogás” és a Mindenki Magyarországáért Mozgalom is, amely valójában konfliktuskerülő módon akarja felváltani az ellenzéket.
Az ellenzék még mindig a megúszásra játszik. Ahogyan megúszásra játszik a kritikus, a kormánypártokról letörő jobboldali értelmiség is, amely nem vállalja fel se a véleményét, se a politikai erővé való szerveződés munkáját.
