Kivételes helyzet, hogy a hajléktalan probléma Magyarországon nem akkor kerül előtérbe, amikor az első komoly hideg alkalmával elkezdenek megfagyni emberek az utcán. Ekkor a társadalom kollektív lelkiismeret furdalása felébred, gyorsan megnyitnak még pár melegedőt, osztanak olyanok is ételt, akik egyébként nem szoktak, hogy aztán a jó idő beköszöntével újra a közöny vegye át ennek az érzésnek a helyét.
A hajléktalanságot betiltó Alaptörvény módosítás azonban rendhagyó módon nyáron helyezte a témát a középpontba. Természetesen az ellenzéki oldal gyorsan be is illesztette az eseményeket a diktatúra narratívájába, elszalasztva a lehetőséget egy komoly társadalmi vitára. Én most arra keresem a választ, hogy vajon helyesen cselekszik-e a Fidesz-KDNP, amikor tiltani akarja az életvitelszerű közterületen élést?
MIÉRT AZ ALAPTÖRVÉNYBEN SZABÁLYOZZÁK A KÉRDÉST?
Ezen nem érdemes hosszan vitatkozni. 2011-ben az Alkotmányra hivatkozva semmisítették meg a legutóbbi törvényt, amely meg kívánta akadályozni a közterületeken való élést. Ennek mentek elébe a módosítással.
KI A HAJLÉKTALAN?
Valószínűleg a hajléktalan szó hallatán mindenkinek az aluljáróban kartondobozon fekvő koszos, büdös emberi roncs jut eszébe. Pedig egyrészt a lakhatási problémával küzdő emberek csoportja ennél sokkal szélesebb, a “hajléktalanok” csoportja pedig sokkal összetettebb. Nem mindenki hajléktalan aki annak látszik, és nem minden hajléktalan látszik annak.
Győri Péter (Beszélő, 2005) kategóriái szerint beszélhetünk “fedél nélküliekről”, akik közterületen vagy szabad ég alatt élnek. “Effektív hajléktalanok” akik fedél nélküliek vagy akiknek nincs semmilyen stabil lakhatási lehetőségük, így minden nap meg kell küzdeniük azért, hogy hol aludjanak. Ez akár egyéjszakás befogadás is lehet vagy jelentheti a hajléktalanszállót. “Lakástalanok” azok, akik fedél nélküliek, effektív hajléktalanok, nem lakásban, de lakhatást biztosító intézményben lakik (munkásszálló, börtön, egyéb bentlakásos intézmények). Végül az “otthontalanok” kategóriába tartoznak mind az előző három csoport tagjai, illetve azok, akik olyan lakásban élnek, amely alkalmatlan a családalapításra, vagy arra, hogy otthont teremtsenek benne.
Úgy gondolom, hogy mikor a közbeszédben hajléktalanról beszélünk, akkor az első két csoportról, a fedél nélküliekről és az effektív hajléktalanokról beszélünk. A jelenlegi téma viszont csak a fedél nélküliekről szól, hiszen ők azok, akik a közterületeken életvitelszerűen élnek. Sőt, ezen csoport sem homogén. Sokan erdőben, elhagyott épületekben, hajléktalan kunyhókban élnek, így kiesnek a hétköznapi emberek látómezejéből.
HÁNY HAJLÉKTALAN VAN?
Az elmúlt hetekben elindult számháborúban nehéz kiigazodni. Ennek az is az oka, hogy nincs definiálva kit tekintünk hajléktalannak, másrészt nincsenek pontos statisztikáink. Erre a zavaros helyzetre ül rá politika és minden párt a számára hasznos számokat kezdi el használni.
A Győri Péter vezette Február Harmadika Munkacsoport minden évben végez egy felmérést a hajléktalanok között. Ugyanakkor mindig óva intenek, hogy a megkérdezettek száma és a hajléktalanok száma között egyenlőségjelet tegyenek. Becslésük szerint 14 000 hajléktalan volt 2018-ban a téli hónapokban. (Forrás: 444)
A Város Mindenkié szerint a hajléktalanok száma 30 000 körül van, bár ezt a számot még semmivel nem láttam alátámasztani. A két szám azonban nem feltétlenül mond ellent egymásnak, hiszen, amint Győri Péter is kiemeli a nyilatkozatában, egy év alatt több embert érint a hajléktalanság, mint az épp aktuális számuk.
Fontos azt is kiemelni, hogy talán a közvélekedéssel ellentétben, a hajléktalanok kétharmada vidéken él, csak a harmaduk található Budapesten. Így ez közel sem egy fővárosi probléma.
Győri Péter (Beszélő, 1995) a legtágabb lakhatási problémával érintett csoportot 3 millió főre becsülte. Ebbe azok is beletartoznak, akik túlzsúfolt, vagy nem megfelelő minőségű lakásokban élnek. A fedél nélküliek az én értelmezésemben azok az effektív hajléktalanok, akik nem tudják, vagy nem akarják igénybe venni az ellátórendszer szolgáltatásait. Így kb. 4000 emberről beszélhetünk, akiknek egy része, ahogy fentebb is leírtam, nem látható módon él közterületen.
JELENT-E KOCKÁZATOT A KÖZTERÜLETEN ÉLÉS?
Ez a kérdés több szempontból is vizsgálható.
A legfontosabb, hogy a legnagyobb kockázatot a hajléktalanok számára jelenti a hideg hónapokban. Nincs nagyobb kockázat, mint a kihűlés okozta halál. Emiatt bátran állítom, hogy bármilyen szálláshely típus jobb számukra, mint az utcázás. Arról nem is beszélve, hogy az utcán nem lehet megoldani a napi higiéniai szükségletes kielégítését, vagy azokkal szennyezik a köztereket.
Sajnos nem találtam frissebb adatokat a hajléktalanok egészségügyi helyzetéről, mint a Szociomed Kft. 2004-es tanulmányát. Eszerint A tbc gyakorisága tízszeres az alappopulációhoz képest, sőt, egy 1998-as tanulmány szerint tizenötszörös! Nem segít az sem, hogy a hajléktalanok 89,9%-a dohányzik. A hajléktalan lét nagyban elősegíti a tbc terjedését. Egy 2001-es hajléktalan szűrőprogram a tbc-s megbetegedések számának emelkedését mutatja.
Míg a nem hajléktalanok 0,5-a él élősködőkkel együtt, a hajléktalanok esetében ez az arány 7,4%. “A rossz higiénés körülmények miatt kialakuló bőrbetegségek jelentős gondokat okoznak. Nagyon gyakori az elhanyagolt lábszárfekély, üszkösödés, fagyás, pikkelysömör, a rühesség, az ótvar, és a gombás bőrbetegségek. Különösen veszélyes a ruhatetvesek számának emelkedése. A ruhatetű hordozója a kiütéses tífusz kórokozójának, így jelentős járványforrás is lehet. “
A tbc cseppfertőzéssel, illetve többek között táplálkozással, vér útján vagy nyílt seben keresztül is terjed. Vagyis komoly járványügyi kockázatot jelent a közterületeken való életvitel a többségi társadalom számára.
Bár az emberi szempontok mellett kevéssé fontosnak tűnhet, de nem elhanyagolható szempont a városképre gyakorolt hatás sem. Nem gondolom, hogy az adófizető állampolgárok közterület használatát korlátozni kellene ez által. Ugyanígy turisztikai szempontból sem előnyös, ha a látogatók a pályaudvaroktól kezdve az aluljárókon át ezzel a képpel találkozik.
Vagyis, igen jelent mind higiéniai, járványügyi és városképi kockázatot. Őszintén, tegye fel a kezét, akit nem zavarnak a jelenlegi állapotok, aki szívesen leül egy hajléktalan után a buszon, vagy egy nyilvános illemhelyen.
ELLÁTÓRENDSZER
Mivel a jelenlegi szabályozás az utcáról kitiltandó hajléktalanokat elsődlegesen az ellátórendszerbe akarja beterelni, fontos kérdés, hogy az ellátórendszer lefedi-e az igényeket?
Az EMMI nyilatkozata szerint jelenleg 9800 éjjeli menedékhely és átmeneti szállás áll rendelkezésre, ezt téli időszakokban 1500 férőhellyel tudják bővíteni. A nappali melegedők 7500 fő számára tudnak biztosítani ellátást. A fenti számok alapján, ha elfogadjuk a 14 000 fős becslést a rendszer nagyjából a hajléktalanok kétharmadát tudja ellátni. Ugyanakkor bármennyire kerestem, nem találtam semmilyen adatot arról, hogy a jelenleg utasítanak-e el bárkit is arra hivatkozva, hogy megtelt a szálló?
A zalaegerszegi hajléktalanellátó intézményvezetőjével készült 2016-os interjúban azt mondta, hogy bár férőhelyük elegendő lenne, mégis a becsült érintetteknek csak a kétharmada veszi igénybe a szolgáltatásaikat. Vagyis az utcázók - legalábbis egy részük - feltehetően önmaga választja ezt az életmódot. Idézet az interjúból: “Akik kinn vannak az utcán, jobban szeretik a kötöttségektől mentes utcai életet. Egyszerűen nem tudják elfogadni a kötöttségeket és soha nem is fogják. Az ő döntésük volt az utcai hajléktalan lét. Ők a „nem szeretem betartani a szabályokat” típusú emberek. Ezért is mondhatom azt, hogy ez a „megvernek, ellopják a cuccaimat” szöveg sokkal inkább csak egy kitalált magyarázat, hogy miért is nem jönnek be az intézménybe.”
Ezek alapján azt feltételezem, hogy ha a jelenlegi férőhelyszám nem is elegendő, ez nem feltétlenül derül ki, hiszen a célcsoport egy része nem veszi igénybe.
Sajnos nem találtam adatot arról, hogy a hajléktalan rehabilitációs szolgáltatások milyen kihasználtság mellett működnek. A meglévő intézmények viszont nagyon jó szakmaisággal működnek az információim szerint. Sokat elárul, hogy ahogy a teljes hajléktalan ellátó rendszerben itt is a legmagasabb az egyházi és civil fenntartók aránya a szociális ellátórendszeren belül.
A hajléktalanok rehabilitációja nehéz és összetett feladat. De azzal is számolni kell, hogy vannak olyan kiilleszkedett hajléktalanok, akik egészségügyi okok vagy mentális állapotuk miatt nem rehabilitálhatóak. Az OPNI bezárása többek között ezért is volt hatalmas hiba!
Az ellátórendszerre jelenleg 9, a Népszava szerint 10.5 milliárd forintot költünk évente. Ez egy főre visszabontva havonta kevesebbet jelent, mint 100 Ft. Tudom, demagógiának hathat, de talán adhatunk mellé még egy-két százast, ha ezen múlik.
PREVENCIÓ
Ha a hajléktalanok ügye szóba kerül, általában az ellátásukról van szó, ritkán a rehabilitációról. De szinte sosem hallok a megelőzésről. Ehhez a hajléktalanná válás útjára kell rátekinteni.
A hajléktalanok 65%-a alkoholista. (Szociomed Kft. 1994) De a tanulmány megemlít egy hajléktalan otthonban végzett felmérést, ahol azt találták, hogy a hajléktalanok 80%-a volt alkoholista, ennek fele súlyos alkohol problémákkal küzdött. Az is a képbe tartozik, hogy a hajléktalanok 30%-a vett már részt elvonó kezelésen. Nehéz megmondani az ok-okozati összefüggéseket. Gyakran mondják, hogy a hajléktalan lét elviselhetetlen alkohol nélkül, de azt is megállapítják, hogy a hajléktalanná válásban az alkoholizmus nagy szerepet játszik. A hajléktalanná válás okai között emellett gyakran fordul elő a lelki eredetű sérülés mentális betegség.
A 2018-as felmérés szerint a válaszadók ötöde, de a fiatal válaszadók fele állami gondozott volt. Tekintettel arra, hogy a gyermekek nagyjából egy százaléka él állami gondozásban ez komoly kockázatot jelez.
Egy 1999-es tanulmány szerint a hajléktalanná válások kétharmadának hátterében kapcsolati konfliktus áll, 10-15 százalékban állami intézményből való kikerülés. Számszerűleg nehezen ragadható meg, de kiemelt helyen áll a gazdasági helyzet. A lakástalanság, pontosabban az alacsony jövedelműek számára is elérhető lakások alacsony száma is fontos szerepet játszik. Ez ugyanúgy a rehabilitáció során is nehezítő tényező. Ugyanígy a váratlan krízishelyzetet (betegség, sikertelen vállalkozás, betörés, stb) is a hajléktalansághoz vezető útként jelölték meg.
Bármennyire kutattam, nem találtam adatot arra, hogy az OPNI bezárása következtében mennyi mentális betegségben szenvedő került utcára. Ugyanakkor mindenki megemlíti ennek hatását.
Így a prevenciónak sokkal átfogóbbnak kell lennie. Az iskolában pótolható lenne az az életvezetési, megküzdési kompetencia, amit esetleg valaki nem kap meg a családjától. Jobban kellene foglalkozni a családi éltre való neveléssel. Ezek nagyon közvetett eszközök, de láthatóan mégis a családi problémák, kapcsolatok kezelésének csődje, az arra való képtelenség vezet a hajléktalansághoz leginkább.
Foglalkozni kell az alkoholizmus problémájával. Bár örömteli, hogy állítólag csökken az alkoholisták száma. Újra kell nyitni az OPNI-t, vagy gondoskodni kell a pótlásáról.
Az állami nyújtotta szociális háló nem biztosít elegendő védelmet a családi szociális háló nélkül. Ezt meg kell erősíteni, ahogyan a közösségi szociális hálót is. Ide tartozó probléma, hogy ma a fiatalok 75%-s semmilyen közösségbe sem tartozik. Erősíteni kell az ifjúsági és ezen keresztül a felnőtt közösségeket is.
És leginkább nekünk kell változni. Tudom, hogy nagy szavak, de minden ember lecsúszása a környezete szeme láttára történik. A közöny az, ami hagyja őket végigmenni ezen az úton. Ez a közöny az, ami miatt nem válik politikai üggyé a hajléktalanság kérdése, hiszen az érdektelenség miatt nem lehet vele szavazatokat szerezni.
KONKLÚZIÓ
A közös társadalmi szabályok mindenkire érvényesek. Ez alól azt sem mentesít, ha valaki nyomorban él. Ezért a közterületeink, közszolgáltatásaink használatában nem korlátozhat senki, még szociális jogcímen sem. (Ugyanez a véleményem a bulinegyedek utcáinak vizeldévé alakításával kapcsolatban is.)
Az én véleményem szerint a kockázatok miatt és a hajléktalanok szempontjából is jobb, ha tiltjuk a közterületen élést. Ha kell, akkor rendészeti úton akadályozzuk ezt meg. Jól látszik az adatokból, hogy ez maximum 4000 embert érint Magyarországon.
Az itt leírtakból következően ezen kockázatok léteznek, és továbbra sem gondolom azt, hogy a hajléktalanoknak jobb lenne az utcán élniük, mint intézményi keretek között. Nyitott vagyok, de eddig még senki sem tudott meggyőzni erről.
Azt is gondolom ugyanakkor, hogy ha a rendészeti intézkedéseket nem kíséri az intézményrendszer felülvizsgálata és szükség esetén annak átalakítása és forrásainak bővítése, akkor nem oldottuk meg a problémát, csak arrébb toltuk. Ez hiba lenne.
A hajléktalanság nem betiltható, csak felszámolható. De az utcán élés szerintem betiltható.
