Jó ideje foglalkoztat az a gondolat, hogy hiányzik a politikai diskurzusokból a demokráciának olyan meghatározása, amely mentén objektíven mérhetővé válik egy kormányzatról, hogy demokratikus-e vagy sem. Miután ilyen definíció sehol nem lelhető fel úgy döntöttem, hogy előkeresem a pártok, ideológiai oldalak demokrácia meghatározásait és ebből próbálok meg összeállítani egy demokrácia képet.  

Az előző részben a rendszerváltás időszakának nyilatkozatait vizsgáltam. Most ugrunk egy évet előre az időben és az 1991-es ellenzék demokratikus credóját, a Demokratikus Chartát vizsgálom meg, hogy található-e benne használható demokrácia definíció. 

Külön érdekesség, hogy bármennyire is kutattam, nem találtam meg az eredeti szöveget elektronikusan. Ezért is fogom eredeti formában, teljes terjedelemben közzétenni itt a chartát. Akit bővebben érdekel a Demokratikus Charta történet itt talál olvasnivalót. 

1991. augusztában egy találkozón Konrád György vetette fel egy demokrtaikus minimumról szóló nyilatkozat megalkotásának az ötletét. A nyilatkozat szükségességét a rendszerváltást követő évek eseményeivel indokolták, mégis, tljes érdektelenséggel találkozott a felvetés. Szeptember 5-én azonban megjelent a “Kónya dolgozat”, amely komoly felháborodást váltott ki a baloldalon, hiszen az Antall Kormány tekintélyuralmi rendszer kiépítésére tett kísérletét látták benne. Erre reagálva 1991. szeptember 27-én jelent meg a Demokratikus Charta négy napilapban 162 értelmiségi aláírásával 

........

Demokratikus Charta, 1991

I. 

Mi, e charta aláírói, magyar demokraták, pártállásunkra való tekintet nélkül úgy látjuk, hogy hazánkban akadozik a demokratikus átalakulás.Sokan nemcsak azért fordulnak el a politikától, mert életkörülményeik tovább romlottak, hanem azért is, mert nem ilyennek képzelték a demokráciát. Tudjuk, hogy mint minden történelmi méretű átalakulásnak, hazánk e sorsdöntő korszakának fogyatékosságai mellett vannak kétségbevonhatatlan eredményei is. 

II. 

Mi ezeket az eredményeket szeretnénk megőrizni, és ezért szükségesnek tartjuk kinyilvánítani, hogy milyen Magyar Köztársaságot akarunk. 

1. Demokrácia akkor lesz, ha a jogállam eszméjéhez híven tiszteletben tartjuk a Magyar Köztársaság jogrendjét és demokratikus intézményrendszerét. 
2. Demokrácia akkor lesz, ha a polgárnak nem kell tartania a mindenkori hatalomtól mert a magánszféra  önállóságát az állam túlhatalmával szemben megvédi a jog. 
3. Demokrácia akkor lesz, ha az állam késedelem nélkül visszavonul a gazdaság jelentős részéből, ha a privatizáció üteme felgyorsul, s ha a még állami tulajdonban lévő vállalatok, bankok nem a mindenkori kormány hitbizományai lesznek, ha tehát vezetőiket nem a kormánypártok hatalmi-politikai törekvései szerint nevezik ki, hanem kimagasló szakértelmük alapján. 
4. Demokrácia akkor lesz, ha az új vállalkozások üzletmenetüket semleges és támogató szabályokra építhetik, és az új vállalkozók indulása nem függ a mindenkori állami hivatalnokok, politikai tisztségviselők kegyétől. 
5. Demokrácia akkor lesz, ha az állam biztosítja az ország minden lakosának az elemi szociális ellátást. 
6. Demokrácia akkor lesz, ha a dolgozók által létrehozott a munkaadóktól és az államtól egyaránt független szakszervezetek védik a munkavállalói érdekeket, és ha a szakszervezetekben tevékenykedőket törvényes biztosítékok oltalmazzák mindennemű megtorlással szemben.
7. Demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori hatalmi-politikai erők tartózkodnak a független bírói hatalom befolyásától, ha az állam a társadalmi megbékélés szándékától vezérelve elutasítja az önkényes, kivételes törvények gondolatát, és a Magyar Köztársaságban soha nem kerül sor politikai megtorlásra. 
8. Demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori kormánytöbbség tudomásul veszi, hogy a legitim törvényhozó és végrehajtó hatalmának korlátot szab a Magyar Köztársaság Alkotmánya , aminek betartása fölött a független Alkotmánybíróság őrködik. 
9. Demokrácia akkor lesz, ha a lakosok által választott szabad önkormányzatokat nem fojtogatja központi gyámkodás, de maguk sem próbálnak kibújni az alól, hogy választóik folyamatosan betekinthessenek az ügyek intézésébe, ellenőrizhessék működésüket. 
10. Demokrácia akkor lesz, ha a Magyar Köztársaság minden állampolgára, ha kívánja, a magyar nemzet tagjának tudhatja magát. 
11. Demokrácia akkor lesz, ha a legitim törvényhozó és végrehajtó hatalom mindenkor vigyáz arra, hogy ne mossa össze a nemzet és az állam fogalmát, és miközben felelősséggel tartozik a nemzet Magyarországon kívül élő tagjai iránt, nem vonja kétségbe, hogy azok polgárként egy másik állam kötelékébe tartoznak. Ha olyan realitásként kezeli a kelet-közép-európai térséget, amelyben mindennemű az itt élő népeket kölcsönösen érintő változás csak nemzetközi egyezmények keretében, a népek közös szándékával és békés megegyezésével jöhet létre. 
12. Demokrácia akkor lesz, ha a magyarországi kisebbségeknek joguk van az önazonosságuk megtartására és ápolására, és ehhez az állam és a mindenkori többség tevékenyen hozzájárul.  
13. Demokrácia akkor lesz, ha az állam semleges türelemmel viseltetik valamennyi polgárának meggyőződése, világfelfogása iránt mindaddig, amíg az másokat nem fenyeget. 
14. Demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori törvényes hatalom lemond arról, hogy bármely eszmerendszert, akár nyíltan, akár burkolt formában államvallás vagy államideológia rangjára emeljen, továbbá ha az állam oktatási intézményei nem erőltetnek semmiféle kötelező világnézetet a diákságra, ha a mindenkori hatalom pártatlan jóindulattal támogatja az oktatási irányzatok sokféleségét. 
15. Demokrácia akkor lesz, ha a mindenkori kormányzat szavatolja a tudomány és a kultúra szabadságát, és művelői között nem tesz különbséget politikai lojalitás, világnézet és hatósági ízlésítéletek alapján. Ha a kultúra és a tudomány támogatásában, valamint a még állami kézben lévő kulturális intézmények vezetőinek a kinevezésében a kormánytól független szekértői testületeké lesz a döntő szó.
16. Demokrácia akkor lesz, ha a közszolgálati rádió és televízió a kormánytól, pártoktól és önkormányzatoktól egyaránt függetlenné válik. 
17. Demokrácia akkor lesz, ha a sajtó szabadságát nem korlátozza állami monopólium, sem államtól függő bankok pénzügyi túlsúlya, sem az újságírók megfélemlítése, és a mindenkori hatalom egyként szolgál információkkal valamennyi törvényes sajtóorgánumnak. 

III. 

Minthogy a szabadságot nem védi meg a legjobb törvény, a legjobb intézményi rend sem, ha az állampolgárok nem kelnek a jog és az állampolgári szabadság védelmére erős, tevékeny akarattal. Mi a Demokratikus Charta aláírói, felemeljük szavunkat az alkotmányos demokráciát veszélyeztető jelenségek ellen, és azon leszünk, hogy türelmetlen, kirekesztésre törekvő, tekintélyelvű hatalmi csoportosulások ne  tehessék holt betűvé a köztársaság alkotmányát, s hogy mi, magyarok, szabad polgárok lehessünk, ne pedig meghunyászkodó alattvalók. Aki egyetért ezzel a chartával, fejezze ezt ki aláírásával, és közölje, hogy hozzájárul-e nevének nyilvánosságra hozatalához.  

 .........

A megjelenést követően 35 ezren írták alá a nyilatkozatot és több nagy Charta tüntetés is szerveztek. Maga a mozgalom 1994 után kifújt és eltűnt a semmiben. A hatását jól ismerjük. Az MSZP bevonásával kiengedték a politikai karanténból a szocilistákat, elősegítve az 1994-es választási győzelmüket és utat nyitottak a később szociálliberális koalíciónak. 

Bár Csurka akkori tevékenységét tekintve akár jogosnak is érezhetnénk a fellépést, mégis ma már tisztán látszik, hogy túlreagálták a helyzetet. Antall Józsefnek felróható talán, hogy nem lépett fel kellő eréllyel saját pártján belül a szélsőségek ellen, de ez csak akkor állítható, ha nem vesszük figyelembe az akkori reálpolitikai tényeket. A Csurkával szembeni kemény fellépés a kormánykoalíció szétesését jelenthette volna. Ha az akkori SZDSZ-nek valóban az lett volna az érdeke, hogy visszaszorítsa a szélsőségeket, akkor segítséget nyújt Antallnak. De az SZDSZ türelmetlen volt, és 1994 előtt akart kormányváltást. Ezért állt be az addig semmilyen érdeklődésre számot nem tartó kezdeményezés mögé, amelynek a létjogosultságát megkérdőjelezik az 1994-es választások eredményei. Az MDF-ből kivált MIÉP mindössze 1,58%-ot ért el. 

A Charta további élete is rámutat a politikai kultúránk gyengeségére. Bár csak egy nyilatkozatnak indult, a szervezők egy része a népszerűségét látva meggondolta magát és az aláírókat legitimációs álarcnak használva a Demokratikus Chartát mozgalommá nyilvánították, magukat pedig a vezetőinek. Igaz soha senki nem választotta meg őket. Felhatalmazás nélküli vezetők, ellenőrizhetetlenek és leválthatatlanok, joggal érezhették sokan, hogy visszaéltek az aláírásukkal. A demokráciát kétségtelenül tanulni kell.

Rengeteg olyan állítást tartalma a Chrata, amely mögé könnyű beállni, valószínűleg ez volt az egyik oka a sikerének. Ugyanakkor véleményem szerint négy nagy hibája volt.

1, Szerintem a legkárosabbak a 17 tétel kezdő szavai voltak. “Demokrácia akkor lesz”. Tehát jelenleg nincs demokrácia, visszhangozta az SZDSZ rendszerváltás körüli álláspontját, miszerint ha nem ők nyernek, akkor itt diktatúra és mucsa lesz. Nagyon mérgező gondolat ez, amely végigkíséri a következő 30 évünket. A választás csak akkor szabad és demokratikus, ha a mi pártunk nyer, ellenkező esetben itt diktatúra és választási csalás van. 

2, A demokrácia feltételéül nem mérhető feltételeket szab, hanem gumifogalmakkal operál. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk az állam jogrendjét. Rendben, de hol van az a pont, amikor ez nem valósul meg? (1. pont)

3. A demokratikus feltételek mellé ideológiai alapú programpontokat is beillesztettek a tételek közé. A demokrácia nem köthető egyes politikai irányzatok gazdasági és társadalmi elképzeléseinek megvalósulásához. A privatizációnak és a privatizáció megvalósulásának nem lehet köze a demokratikus működéshez (3. pont.). Látunk jól működő demokráciát ahol kulcságazatokban erős a az állami jelenlét és van példa ennek az ellenkezőjére is. Ugyanígy a szociális ellátásra vonatkozó tétel (4. pont) sem lehet önmagában a demokrácia alapja. Ráadásul mindenki mást gondol elemi szociális ellátásról. 

4, A negyedik pont nem a szöveg hibája, hanem a köré szerveződő értelmiségé. A Charta tételeit csak a jobboldalon kérték számon. Amikor ebből bármi sérült a szociálliberális kormányzati időszakokban csendben maradtak. Pedig megszólalhattak volna például az 1994-es ellenzéket figyelmen kívül hagyó alkotmánymódosításkor vagy akár a jobboldali sajtó 1994 és 1997 közötti módszeres felszámolásakor. 

A demokráciának olyan közösen elfogadott meghatározására lenne szükség, amely mérhető, konkrét és mentes az ideológai programpontoktól. Ezeknek a szempontoknak a Demokratikus Charta nem felel meg. A demokrácia meghatározását jelentő dokumentum helyett inkább politikai kiáltványnak tekinthető. A baloldal nem csak ekkor temette a demokráciát és kiáltott fasizmust, hanem szinte minden évben. Teljesen érzéketlenné és érdektelenné téve ezzel a közéletet, hiteltelenítette saját magát és amortizálta a társadalom immunrendszerét. Ez több, mint hiba.